kecskeméti Mercedes-gyár

Egyetemi tantárgy lett a kecskeméti Mercedes-gyár

Egyetem

“Mercedes-Benz Made is Kecskemét” néven a kecskeméti autógyár felépítését és működését, valamint az autógyártás területén alkalmazott legújabb technológiákat megismertető tantárgyat indított a Mercedes-gyár és a kecskeméti Neumann János Egyetem.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz gyár gyárigazgatója szerdai, a Kecskeméti Campuson megtartott nyitóelőadásán elmondta: a kurzus során a gyár munkatársai bemutatják majd a hallgatóknak, hogy nagyjából 30 óra alatt hogyan lesz egy acéllemeztekercsből egy négy keréken guruló autó, és hogyan gördülhet le kétpercenként a gyártósorról egy Mercedes.

A gyárigazgató beszélt arról is, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlásnevelésre. Az autógyártással és a vállalattal kapcsolatosan már egészen korán megpróbálják a gyermekek, a fiatalok érdeklődését felkelteni. Ezt szolgálja a Mercedes-gyár területén 2015-ben megnyílt Csillag Bölcsőde és Óvoda, a 2009-ben alapított Mercedes-Benz Iskola, amely kezdetben a Németországból érkező családok gyermekeinek oktatását szolgálta, majd 2015-ben megnyitotta kapuit a magyar anyanyelvű tanulók előtt is.

Emlékeztetett, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2009-ben hozta meg stratégiai döntését a duális szakképzés bevezetéséről, ezért együttműködve Kecskemét önkormányzatával, az akkori Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karával és helyi szakiskolákkal, Magyarországon elsőként vezette be a német mintájú duális szakképzést és főiskolai oktatást. A gyárban 2011-óta működik a duális képzés, amely az elméleti tudást professzionális gyakorlati ismeretekkel teszi teljessé.

Hozzátette, hogy két évvel ezelőtt megnyitott a Mercedes-Benz Academy Kecskemét is a gyár területén. Az oktatási központ szakközépiskolás diákoknak, főiskolai és egyetemi hallgatóknak, jelenlegi és leendő Mercedes-Benz dolgozóknak biztosít helyet a gyakorlatorientált képzésre.

A most indult, szabadon választható kurzust a kecskeméti Mercedes-gyár és a kecskeméti Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Anyagtechnológia Tanszéke közösen indította.

Az egyetem tájékoztatása szerint a féléves tantárgy keretében a különféle egységek működését maguk a Mercedes-gyár munkatársai mutatják majd be. A tantárgyat az egyetem mindhárom, így a gazdaságtudományi, a kertészeti és vidékfejlesztési, illetve a GAMF műszaki és informatikai karának hallgatói is felvehették. A 150 fővel zajló kurzus a félév végén vizsgával zárul, az előadásokat rendszeresen látogatók pedig egy gyárlátogatáson is részt vehetnek, amennyiben a járványhelyzet ezt lehetővé teszi.