Több mint 100 ökológiai témájú film lesz látható a Környezetvédelmi Filmfesztiválon

Kultúra

Több mint 100 órányi ökológiai témájú filmet láthat a közönség a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztiválon, amelyet május 19. és 21. között rendeznek meg a Gödöllői Királyi Kastélyban.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kilencedik alkalommal szervezi meg a természetvédelmi témájú filmek legnagyobb seregszemléjét, amelyhez számos kísérőprogram is kapcsolódik majd – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az előzetesen nevezett 1240 filmből a zsűri válogatása alapján 50 produkció kerülhetett a helyszíni versenybe és a fesztivál közönsége elé.

Látható lesz többek közt a biodiverzitásról szóló Kaktusz Hotel vagy a vizek változatosságáról szóló Vad Argentína című film, a természetfilmek készítésébe ad bepillantást A fehér álom című alkotás, az idegenforgalom meglepő összefüggéseit a Turizmus másik oldala című film vizsgálja, A volt egyszer egy vadvízország című munka pedig a Körösvidék egykori hatalmas árterének világát eleveníti fel.

A nemzetközileg ismert rendezők közül Gödöllőre érkezik a német Uwe Müller, az ukrán Olessia Morhunets-Isalenso, a bolgár Dejan Ardanov, a magyarok közül pedig Végh Attilával, Szendőfi Balázzsal és Fehér Zoltánnal is lehet majd találkozni.

Az idei évre megújult koncepcióval készültek a szervezők, amelynek középpontjában az edukáció és a szórakoztatás áll. Ezért ismert szakértők előadásai, interaktív kiállítások és workshopok is várják a látogatókat. A klímaválság okozta károkról és az energiagondokról tart előadást Ürge-Vorsatz Diana, a műanyagok vízi élőhelyekre gyakorolt hatásáról pedig Szabó István kutató beszél. A fényvédő krémek és a természetes vízi szervezetek kölcsönhatásairól a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakértőitől lehet hallani érdekességeket, A vízpazarlás luxusa címmel pedig Garamvölgyi Judit tart előadást.

Mindezek mellett lesz katasztrófavédelmi tájékoztató, az emberiség öko lábnyomairól Radisics Milán európai légifotó-bemutatója szól majd, de tartanak előadást a magyarországi termálvízkincsről és a magyar vizek halairól is.

Új helyszínek is megnyílnak a kastélyban, így a Kék Bolygó Stúdióban a természetfilmesek, fotósok mutatkoznak be, a Labor a meglepő kísérletek helyszíne lesz, az Akvárium a vizek világát mutatja be, a Media és Információs Központban pedig az interaktív tartalmaké lesz a főszerep.

A jövő formálóiként a gyerekek az idei fesztivál célközönsége, ezért a rendezvény szervezői a pénteken kihelyezett, rendhagyó természetvédelmi nap keretében fogadják a Gödöllő környéki általános és középiskolásokat is. A diákokat a vetítéseken túl a Duna múzeum vizesprogramjaival, interaktív foglalkozásokon végzett szórakoztató kisérletekkel, a filmkészítés szakmai titkainak elsajátításával és természetfotós túrákkal várják a szervezők. Azok az iskolák, amelyek nem tudnak a helyszínen jelen lenni, a YouTube-on követhetik majd az eseményeket.