rendőrség

Embercsempészettel vádolnak egy horvát diplomatát Horvátországban

A horvát hatóságok elfogtak Zágrábban egy 64 éves horvát állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy két indiai állampolgárral együtt embercsempészetben vett részt – közölte szerdán a rendőrség. A külügyminisztérium közölte, hogy egyik munkatársuk, egy diplomata ellen folyik eljárás.

Letartóztatták a holland védelmi minisztérium egyik alkalmazottját, mert repülőgép-alkatrészeket adott el Oroszországnak

Augusztus végén letartóztatták a holland védelmi minisztérium egyik alkalmazottját, aki a gyanú szerint a szankciók kijátszásával repülőgép-alkatrészeket adott el Oroszországnak – közölte a pénzügyi bűncselekményeket vizsgáló holland hatóság (FIOD).

Zaklatás

Kilenc év fegyházra ítéltek egy férfit, aki szexuális erőszakot követett el a felesége unokahúgán

Szexuális erőszak és folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt kilenc év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki felesége rokonát több alkalommal is szexuálisan zaklatta – tudatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.