Ügyészség

Több mint húsz éve történt gyilkosság ügyében emeltek vádat két férfi ellen

Rendőrség

Vádat emeltek két férfi ellen, akik 23 éve vonatbalesetnek próbáltak beállítani egy gyilkosságot – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A vádirat szerint a két férfi kidobóként dolgozott egy kecskeméti diszkóban, ahová 2000. október elsején a sértett vendégként tért be, majd nem sokkal később szóváltásba keveredett az egyik kidobóval. A vádlott társával együtt kivitte a vendéget diszkóból; ököllel és viperával addig verték, amíg eszméletét vesztve összeesett. Ezután úgy döntöttek, hogy az eszméletlen férfit nem hagyják életben, és elhatározták, hogy a gyilkosságot vonatbalesetnek álcázzák majd.

A magatehetetlen sértettet a közeli vasútvonalhoz vitték, és a sínek közé fektették olyan testhelyzetben, mintha aludna. A vádlottak bíztak abban, hogy a vonatgázolás okozta sérülések elfedik a bántalmazások nyomait is. Az elkövetők számításának megfelelően a magára hagyott sértettet egy menetrend szerinti vonat elgázolta, így a férfi a helyszínen életét vesztette.

A főügyészség a két férfit előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével vádolja és velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni – olvasható a közleményben. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) 2022. december elsején tudatta a police.hu-n, hogy a korábban vonatbaleset hitt ügyben gyilkosságra vonatkozó információk kerültek elő egy orgazdaság miatt folytatott nyomozás során. Az áldozatot exhumálták, majd a Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet igazságügyi orvos-, nyom-, fizikus- és antropológusszakértő együttes vizsgálata megállapította, hogy az elhunyt koponyáját a vonatgázolás okozta sérülésen kívül több más fizikai behatás is érte. A rendőrség akkor közölte: a 47 éves N. Tamást kecskeméti otthona közelében, a 49 éves V. Lajost pedig nagyvenyimi munkahelye előtt fogták el.