Letartóztatták a holland védelmi minisztérium egyik alkalmazottját, mert repülőgép-alkatrészeket adott el Oroszországnak

Rendőrség

Augusztus végén letartóztatták a holland védelmi minisztérium egyik alkalmazottját, aki a gyanú szerint a szankciók kijátszásával repülőgép-alkatrészeket adott el Oroszországnak – közölte a pénzügyi bűncselekményeket vizsgáló holland hatóság (FIOD).

A házkutatás alkalmával férfi lakásán lőszereket is találtak, emellett közigazgatási információkat tartalmazó digitális adathordozókat foglaltak le a hatóságok.

A védelmi minisztérium nem közölt további részleteket a férfiról, mivel a nyomozás még tart, de sajtóinformációk szerint a gyanúsított a kilencvenes évek óta dolgozik a védelmi szektorban. A nyomozásba bevonták a holland hadsereg részeként működő, de rendvédelmi feladatokat is ellátó erőt, a királyi és katonai rendőrséget.

Az ügyre azután derült fény, hogy egy nappal korábban letartóztattak egy másik férfit, aki egy holland céget vezetve, repülőgép-alkatrészeket exportált főként Oroszországba más országok közbeiktatásával – közölte a FIOD. A rendőrség a férfi ingatlanjaiban repülőgép-alkatrészeket, fegyvereket, lőszereket, valamint több százezer euró készpénzt foglalt le. A nyomozásból származó információk vezettek a védelmi minisztérium alkalmazottjának őrizetbe vételéhez.

A FIOD tájékoztatása szerint az ügyet vizsgáló bíró döntése alapján mindkét gyanúsítottat 60 nap előzetes letartóztatásba helyezték a hatóságok. Hollandiában több tucatnyi büntetőeljárás van folyamatban az ügyészségen az Oroszország elleni szankciók kijátszása vagy megsértése miatt.

(MTI)