Az Európai Bizottság Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatósága (HERA) több mint 175 ezer dózis vakcinát adományoz az afrikai országoknak a majomhimlő elleni küzdelemre – olvasható a testület szerdai közleményében, amelyben hozzáteszik, hogy az oltóanyagok régiós elosztásáról az afrikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (Africa CDC) dönt majd.
A döntés értelmében az addisz-abebai székhelyű szervezet összesen 175 420 dózist kap a Bavarian Nordic nemzetközi vakcinagyártó oltóanyagából, a vállalat pedig ezen felül további 40 ezer dózist is adományoz a HERA-nak.
Ez az egyetlen olyan vakcina a világon, amelyet mind az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelete, mind pedig az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezett.
A közleményben hozzáteszik, hogy a HERA emellett 3,5 millió euró támogatást ad az Africa CDC-nek a vírus további vizsgálatához és a diagnosztikához.
“Az egészséget fenyegető veszélyek nem ismerik a határokat, ma viszont az Európai Bizottság, az Africa CDC és a Bavarian Nordic együttműködésének köszönhetően mintegy 215 ezer vakcinát bocsátunk a járvány által leginkább fenyegetett országokban élők rendelkezésére” – szögezte le a közleményben Sztella Kiriakídisz uniós egészségügyi biztos, hozzátéve: továbbra is készek közösen, határokon átívelve szembenézni az egészségügyi fenyegetésekkel.
Az afrikai járványügyi központ kedden általános egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a majomhimlő miatt és felszólította a nemzetközi közösséget, nyújtson segítséget kétmillió vakcinadózis előállításához.
A központ adatai szerint idén már 15 ezer megbetegedést és 461 halálozást regisztráltak a kontinensen; 160 százalékkal többet, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.
A vírust először 1970-ben találták meg emberi szervezetben, a Kongói Demokratikus Köztársaság területén.
A betegség általában csak enyhe tüneteket okoz, például lázat, fejfájást, izomfájdalmat és bőrkiütést. Ritka esetekben azonban halálos is lehet.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) 2022 júliusában a vírus miatt globális veszélyhelyzetet rendelt el, de 10 hónap múlva feloldotta.
(MTI)