Majomhimlő

Majomhimlő – Az Európai Bizottság további 200 ezer euróval segíti a Kongói DK és Burundi küzdelmét a járvány ellen

Világ

Az Európai Bizottság további 200 ezer euróval (78 millió forint) és szakértőkkel segíti a Kongói Demokratikus Köztársaság és a szomszédos Burundi küzdelmét a majomhimlő ellen – jelentette be kedden az Európai Bizottság.

Az uniós testület tájékoztatása szerint az összeget a többi között ivóvíztisztításra, illetve a veszélyeztetett közösségek higiéniai helyzetének javítására és járványfelügyeletre fordítanák, továbbá szakértőket küldenének a térségbe és a vakcinák elosztását támogatnák.

A közleményben tudatták továbbá, hogy Sztella Kiriakídisz uniós egészségügyi biztos felvette a kapcsolatot az uniós egészségügyi miniszterekkel a vakcinaadományok ügyében, hangsúlyozva az együttműködés, illetve a szolidaritás fontosságát a globális egészségügyi válságok legyőzése érdekében. Hozzátették: a bizottság kész összehangolni a határokon átívelő adományokat.

Korábban Janez Lenarcic, az EU válságkezelésért felelős biztosa már egymillió eurónyi (csaknem 400 millió forint) támogatást jelentett be, amellyel a Kongói DK-ban található Goma menekülttáborait és a térségbeli településeket segítenék a megelőzésben.

Az afrikai kontinensen a Kongói DK-ban regisztrálták a majomhimlő-fertőzések 92 százalékát.

A testület korábban már jóváhagyta több mint 215 ezer majomhimlő elleni vakcinadózis adományozását az afrikai országoknak, az Európai Bizottság Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatósága (HERA) pedig 3,5 millió euró (1,3 milliárd forint) támogatást nyújtott az afrikai járványügyi és betegségmegelőzési központnak (Africa CDC) a vírus további vizsgálatához és a diagnosztikához.

(MTI)